8.

2008 július 20. | Szerző: Kyrina |

Azt hiszem soha életemben nem dobbant még olyan nagyot a szívem, mint akkor amikor Őt megpillantottam.

Elvitt ebédelni. Folyamatosan dőlt belőlünk a szó. Mindenről tudtunk beszélgetni, és vitatkozni is. Szerencsére elállt az eső, a motorjára pattantunk, és elvitt egy csodálatos kis faluba. Még sohasem jártam ott azelőtt, de már hallottam róla. Egy nevezetes templom van a falu központjában, oda mentünk.

Hirtelen valami azt súgta, hogy nem véletlen az, hogy egy templomban vagyunk. Eszembe jutott a másik srác ajánlata, amit elfogadtam. Lehet, hogy rosszul döntöttem?

Kijöttünk a templomból, és még sétáltunk a fűvel borított templom udvaron.

Bim-bam, bim-bam, szólalt meg a harangjáték. Dávid és én egyszerre emeltük fel a fejünket. Pont amikor a harangjátékhoz értünk, akkor kezdte el a gyönyörű dallamot játszani. – Ez nem véletlen. – suttogta Dávid a fülembe – az Angyalkák ezt most Nekünk küldik. 🙂