10.

2008 július 20. | Szerző: Kyrina |

Péntek este hatkor várt rám egy fekete merci egy előre megbeszélt helyen. Nagyon izgultam, remegtem, de kellemesen bizseregtem is!  Nagyon vártam a hétvégét, és tudtam, hogy jó lesz!

Egy kopaszodó, kissé köpcös pasas szállt ki az autóból. Nagyon kedves volt, és mosolygós. Kicsit hasonlított Deni de Vitora. Csodálkoztam magamon, mert annak ellenére, hogy nem ismertem őt, úgy beszélgettünk egymással, mintha régi barátok lennénk. Végig vicceket mesélt az úton, már fájt a hasam a röhögéstől. Ő olasz, de már régen itt él, és szépen beszél magyarul.

Pazarul sikerült a hétvége. Belecsöppentem egy olyan világba, amit eddig csak filmeken láttam. Néha úgy éreztem magam, mint Vivien a Micsoda Nő-ben. Carlo (nevezzük így) a tenyerén hordozott. Figyelmes volt, a kedvemben járt, tényleg csak jót mondhatok róla. Sokat beszélgettünk, és elmesélte, hogy válása után jött át Magyarországra. Mikor megkérdeztem miért vált el, szomorú lett a tekintete.

Boldogan élt a feleségével és a két fiával Olaszországban, mindenük megvolt. Egyszer ő és a nagyobbik fia elmentek a tengerre hajókázni. Hirtelen nagy vihar támadt, a hajót nem tudta irányítani, az árboc vagy hajólapát (nem tudom pontosan mi) fejbe kólintotta, és elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, kiderült, hogy a fia beleesett a tengerbe, és nem találják. A fiút később sem találták meg, és halottnak nyilvánították. Attól a perctől kezdve eltávolodott tőle a felesége, mert őt okolta mindenért. Szegény Carlo, nem elég, hogy a fiát elveszítette, a felesége is elfordult tőle. Aztán kapott egy ajánlatot Magyarországon, és úgy döntött, hogy elfogadja.

Amikor ezt mesélte, könnybe lábadt a szemem.